2008. szeptember 28., vasárnap

Concerto

Igen,már megint koncerten voltam.
Ismerős Arcok volt Budapesten a Nagycirkuszban.
Bubu kolléga már egy gyenge hónapja említette a dolgot,azonnal rábólintottam.
Én ugyan nem követem mindenhová a zenekart,de erre nagyon kíváncsi voltam.
Azt már Lecsó mondta a héten,hogy ez "ülős" buli lesz,semmi csápolás.
Jóvan,gondoltam,ilyenen úgysem sűrűn vagyok.
3 óra körül indultunk a gyűjtőhelyről(Boros),Pisti (külön köszönet neki a fuvarért),Bubu,Zotyi (Sopron város képviseletében) és jómagam.
Az útról nem érdemes említést tenni,még csak el sem tévedtünk.
5 órakor már a Nagycirkusz melletti vendéglátó helyisegben ittuk a jól megérdemelet soproni termékeket. Az mindenesetre furcsa volt,hogy elfogyott az 1895,amit én nagyon komázok.
De sebaj,mert így ismét ihattam,kb 6-7 év után Kaiser-t.
A Cirkusz aulájában várva Lecsóékat,sört szorongatva vártuk a kezdést.
Elérkezett az idő,helyünket elfoglalva felcsendült a Zene. Nagybetűvel írom,mert nagyon jól szólt a srácok pedig a megszokott minőséget tartva játszották a jobbnál jobb dalokat. A kivetítőn régi képek,zenekari tagok régi képei,egyéb effektek és a kamera képe volt látható.
Nem tudom pontosan,hány ember fér be ,de szinte teltház volt.
A népzenei motívumok és Stewie virtuóz játéka ismét emelték az amúgy sem alacsony színvonalat.
Nekünk szerencsénk volt,mert közel a kijárathoz,többször távoztunk ,hogy ellenőrizzük,vajon mennyit nőtt(nekem semennyit :( ) és sosem tértünk vissza üres kézzel. Kellemesen elsöröztünk a koncert alatt is.
A koncert után Püski-betyár osztott zsíroskenyeret (áldja meg érte az Isten),majd ,mivel anyai ágon nekem is van szigetközi kötődésem,cukkoltuk egymást egy kicsit. De ennyi meg kell is.
A hazaút már kicsit lassabb volt,mint oda,megálltunk egy benzinkútnál kajálni ,majd Csornán is a Mol-kútnál haraptunk vmit. Ennyi műanyagot nem tudom,mikor ettem utoljára.
1 órakor élményekkel és sörrel telve értünk haza.
Összefoglalva,egy nagyon jól sikerült délután-esti program volt.
Köszönöm a zenekarnak az élményt,Pistinek a fuvart,Bubunak a jegyrendelést,Zotyinak meg a söröket!
Várom a következő "nagy dobást".
Remélem ,jövőre már a "Kavics " is meg lesz töltve rajongókkal és érdeklődőkkel.
Képek itt.
Amúgy meg ilyenek:

2008. szeptember 24., szerda

2008. szeptember 14., vasárnap

vicc

Egy 18 éves csaj bevallja az anyjának, hogy teherbe esett. Az anya elkezd hisztizni és sírni: "Ki volt az a disznó, aki ezt tette veled? Tudni akarom!" A lány erre előveszi a mobilját, és telefonálni kezd. Fél óra múlva egy Ferrari áll meg a ház előtt; egy őszülő halántékú, finom úr, Armani-öltönyben kiszáll és kopogtat az ajtón. Leül a nappaliban az apával és az anyával szemben, és közli velük: "A lányuk most értesített a problémáról. Sajnos nem vehetem el őt családi állapotom miatt, viszont gondoskodom a születendő gyerekről. Először is fizetem a lányuk összes kiadását, élete végéig. Ha lánya születik, biztosítok számára két kereskedést, egy családi házat, egy tengerparti villát, továbbá 5 000 000 $-t a bankszámláján. Ha fiú születik, nekiadok néhány gyárat és 10 000 000 $-t a bankszámláján. Viszont ha elvetél, nem igazán tudom, hogyan segíthetnék. Önök mit javasolnak?" Mire az apa, aki eddig néma csendben hallgatta az előadást, csak ráteszi a férfi vállára a kezét, és így szól: "Akkor megbaszod újra."

2008. szeptember 5., péntek

Női munka


A cigány megkérdezi a munkaerő felvételnél, hogy nem tudnának-e neki egy
jó munkát ajánlani. Erre a munkaajánló azt mondja:
- Hát lenne egy kőműves munka...
Erre a cigány:
- Az nem jó, az női munka...
- Akkor mit szólna hozzá, ha bányában kellene dolgozni?
- Áhh, az is női munka!
- Akkor mit szólna házépítéshez?
- Az is női munka!
- Ugyan árulja már el miért mondja az ilyen kemény fizikai munkákra, hogy
női munka, női munka?

- Azért, mert ezeket csinálja a k***a anyád!

2008. szeptember 1., hétfő

Vicc

A tömött villamoson mindenki igyekszik hazafelé a munkából.
Kisebbségi fazonnak csörög a telefonja. Előkapja, előbb bután nézi
a kijelzőt, majd szolíd hangerővel beleszól:
- Halló. Halló. Ki vagy? Szólj bele, ki vagy?
Mire egy hang a tömegből:
- Akitől loptad, bazd meg!