2009. június 30., kedd

Tartalmas hétvége

Már nagyon vártam a hétvégét. nemcsak a születésnapom miatt,hanem a szentiváni fesztivál miatt is. Régen voltam nagy koncerten és már mutatkoztak rajtam az elvonási tünetek.
A szervezők ki is tettek magukért,nem akármilyen vendégek léptek fel. Engem főleg a pénteki program érdekelt,hiszen a rockzenéhez húz a szívem. Igyekeztünk nagyon,mivel Roland cimborám 18:00-ig dolgozott,én pedig hallani szerettem volna az Aurórát. Már délután beszerezte kedvesem a tortámat,amit persze nem nézhettem meg.
Na sebaj,az íze jobban érdekelt. Hamar kiértünk a fesztiválhoz,a logisztikáért külön köszönet Adriennek,aki gondoskodott kényelmes utazásunkról.
Kiérve a helyszínre biztonságiak mindenhol. Kit várhatnak ezek,gondoltam,hogy ennyi biztonsági ember van. Nem engem vártak. Rövid szervezkedés(nem akarták bengedni a tortámat) és motozás után már csavartunk is befelé, felderíteni a terepet.
A délutáni nagy eső nem okozott problémát,térköves placcon zajlott az élet. Lecuccoltunk és már nyargaltam is némi pálinkáért. Ágyas cigánymeggyet ittunk,nagyon ízlett.
Jött is rögtön a köszöntés,majdnem elfújtam a gyertyát,ami persze nem gyertya volt,hanem ez a szikrázós bigyó,aminek nem tudom a nevét. A torta előtt le a kalappal,nagyon finom volt.
Kedvesemtől megkaptam az Eve Six frissen megjelent lemezét,ami annyira friss volt, hogy még csak aznap készült el a borító. De ezt is meg tudta szervezni, úgyhogy talpraesett fehérnépet választottam, az már biztos. Azóta folyamatosan hallgatom a lemezt és egyre jobban tetszik. A kedvenc számom már fent is van a zajlik-os lapjukon. Tény, hogy nagy meglepetés volt, hiszen a zenekarral kapcsolatban állok és még én sem tudtam lemezt kunyerálni tőlük.
De nagyon jó lett, jól is szól, gratula, Eve Six!!!
De szép lassan elkezdett áramlani a nép,egyre több ismerős jött,nem győztem üdvözölni őket. Bár egyre türelmetlenebb voltam,mert a Lord zenekar koncertjét már nagyon vártuk, egyrészt,mert régen láttam őket élőben, másrészt meg nagy kedvenceim. A harmadik ok pedig az ,hogy a kedvesem még sosem látta őket, sőt, nem is nagyon hallotta, így végre átérezhette ő is a minőségi élőzene varázsát.
De telt az idő és elkezdődött a koncert. A jól ismert számok mentek, magam is énekeltem velük, előrevetítve a másnapi Darth Vader hangomat. Nagyon jól nyomták, nagyon jól is szólt, a fénytechnika világosban nem dobja úgy magát, így annak hatása kezdetben elenyésző volt.
Vége lett az első etapnak,de ez a Lord-nál még nem a koncert végét jelzi. Természetesen visszatapsoltuk őket. Roland megjegyezte halkan,hogy "...a Vándor nélkül nem megyünk haza...".
A ráadásban a Vándor csendült fel először és szokás szerint ez első 15-20 sor rajongó térdelve énekelte a zenekarral.
Gidó fater is elénekelte nekünk a Szóljon a rock című dalt a maga bársonyosnak éppen nem nevezhető hangján, de ez nem érdekelte a közönséget.
Kedvesemet elkápráztatta a zenekar,ő nem gondolta,hogy ennyire fel tudja pörgetni a közönséget egy csapat. Tény és való, nagyon jó hangulatot teremtettek a zenészek.
Ezúton is köszönöm nekik az élményt,amivel feledhetetlenné tették a bulit.
Kis szünet következett a Lord után, bár én közöltem a többiekkel, hogy ha az Edda ezt überelni akarja, akkor nagyon fel kell kötni a gatyát. Nem lesz egyszerű.
Némi sör kíséretében vártunk a fejleményekre. Apropó, sör. Lecsó barátom drágának találta a sört, de számomra ez a szokott fesztivál-ár volt (csapolt Soproni 4dl=350 HUF). Tény, hogy nem olcsó. Viszont mindenről kaptunk nyugtát,ámbár ez valószínüleg az álcázást meg sem próbáló járőröző VPOP alakulat hatására történt. De ne legyünk rosszmájúak, biztos kaptunk volna anélkül is.
Na, de kezdődik az Edda! Hajrá, nézzük csak meg közelebbről őket is.
Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy az év csalódása volt számomra. Pataky "művész úr" félbeszakított minden számot, próbált poénkodni, politizált egy kicsit, tehát mindent csinált, csak nem koncertet adott. A zenekar munkáját taposta a sárba,először tőlük kérjen bocsánatot, utána jön a keményebb dió, a közönség bocsánatát kivívni. Az, hogy ittas volt-e ,vagy sem, nem az én tisztem eldönteni,de nagyon úgy nézett ki a dolog. Ilyen koncertre többet nem megyek,az biztos. Ha úgy érzi, hogy neki sok ez a feladat, akkor maradjon csak a bulvárlapok címlapján, szeresse el a barátnője barátnőjének a barátnőjét is és aki kíváncsi rá, hadd olvassa. De a színpadra ez nem való. Sem a politika. Én a nagybetűs ZENE miatt megyek el egy koncertre, az előadók lelki moccanásaira a dalokon keresztül vagyok kíváncsi. A politikai hovatartozása pedig abszolut nem érdekel. Azt harsogja egy pártgyűlésen, vagy mit bánom én, hogy hol, de ne koncerten. Ezzel a véleményemmel nem voltam egyedül, sokan nem vártuk meg az Edda végét.
Számomra ennyi volt a fesztivál. A szervezők előtt le a kalappal, tényleg nagyon jó volt a szervezés, rövidek voltak a fellépők közti szünetek, volt minden, mi szem-szájnak ingere ,gyerekeknek is játéklehetőség. Összességében véve egy nagyon jól megszervezett rendezvény volt,a Lurkókon való segítség pedig egy nagyon nemes gesztus. Gratulálok nekik, csak így tovább!
Szombaton Pannonhalmán voltunk bográcsfesztiválon, amolyan levezetésképpen. Már, amikor kiértünk csorgott a nyálam az illatfelhőtől, később sem volt másképp. Ötvenvalahány nevező versengett a fődíjért. Vadhúsból készült ételek rotyogtak a kondérokban, üstökben és bográcsokban. Volt tárcsán sült husi, pörkölt, pirított zöldségek, erdei gyümölcsös szósz, szóval minden, amit nagyon szeretek és ez persze látszik is rajtam. 19 órakor kezdték zsűrizni a finomságokat, addig a színpadon volt középkori csatától kezdve mindenféle műsor.
Az idő kedvezett a rendezvénynek, az égiek kegyesek voltak hozzánk. Megkóstoltam néhány fogást, magyarán szólva jól bekajáltam és még mindig azt mondom, hogy a vadhúsnak párja nincs, tisztelet a szakácsoknak,akik konyhaművészetüket csillogtatva készítették nekünk remekműveiket. Jó hangulatban zajlott a verseny, sajnos az esti zenélésről már lemaradtunk , mivel fogytán volt az időnk. Ismét egy jól megszervezett rendezvényt láttam, amely illett a patinás településhez. A szervezőknek csak gratulálni tudok itt is.
Összefoglalva, egy nagyon jól sikerült hétvégét tudhatok a hátam mögött, élményekben, zenében, ízekben gazdag hétvégét, amit vasárnap sikeresen ki is pihentem.
Remélem, a nyár folyamán még részt vehetek néhány ilyen színvonalas fesztiválon.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Boldog szülinapot! :)
Egyébként az Edda nálam tavaly előtt ásta el magát ugyanezen a fesztiválon, ugyanezzel a műsorral. Úgy látszik, azóta sem szóltak nekik, hogy nem jópofa...
Andika